Színtézis

független színházi portál

Átéltem a kiválóságot

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje

Program:

  • Sosztakovics: I. (f-moll) Szimfónia (Op.10)
  • Rachmaninov: Rapszódia egy Paganini-témára (Op.43)
  • Csajkovszkij: Francesca da Rimini, szimfonikus fantázia (Op.32)

Karmester: Dimitrij Kitajenko

Zongora: Lilya Zilberstein

Nem gyakran hivatkozom a koncerteket hirdető szlogenekre, de ez esetben nem tudok e felett átsiklani, amint az ezen, kis írás címének megválasztásában is látszik. A cím legyen reflexió a reklámra – pozitívan -, és akár ennél a bekezdésnél abba is hagyhatnám, mivel elég jó zárszónak is tűnik. Csakhogy van/volt itt egy koncert. Oroszokkal, a Fesztiválzenekarral, oroszoktól.

Van ez az eléggé nagy ország, ami annak idején mondhatni párhuzamosan, de még is máshogy fejlődött, mint Európa. Beszélhetünk itt egy fajta izolációról, annak pozitív és negatív hatásairól a történelem folyamán, de tegyük félre a politikai és gazdasági fejtegetéseket, fókuszáljunk a kultúrára. A magas kultúrára, ami nagy ország lévén tényleg egy magas, nagyon magas szintet takar. Azzal az izoláltsággal és fejlődési görbével, amit elképzelünk Oroszországban kialakult egy olyan kulturális környezet, ami ontja magából a kiválóságot. Tolsztoj monumentális műve, a Háború és béke, Ilja Repin fantasztikus portréi, és a zene! Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Rachmaninov, Sosztakovics, Borogyin, Muszorgszkij és sokan mások. Egy ilyen illusztris társaság krémjéből kaphattunk a Zeneakadémia nagytermében november 9-én és 10-én.

A program két modern kori mű találkozása egy igazi romantikussal. Sosztakovics érdekes Elsője és Csajkovszkij háborgó szimfonikus fantáziája között képzett kitűnő átmenetet, a két stílust – modern és romantikus – egyesítő Rachmaninov darab, amit némi jóindulattal tekinthetünk versenyműnek.

Sosztakovics I. Szimfóniája, mint diplomamunka látott napvilágot, és egy „friss” zeneszerzőhöz viszonyítva – kissé a kor szemével tekintve a műre – egy igazán progresszív, de mindezek mellett arányos, kiegyensúlyozott kompozíciót figyelhetünk meg. Már itt érezhető a rá jellemző szimfonikus hangzásvilág és groteszkség. A szimfónia előadása során magától értetődően, de még is érzékelhetően jelentek meg a groteszk elemek, kontrasztok. Ehhez a meglátáshoz kapcsolódóan emelném ki a harmadik tétel „keringőjét” és az első tétel hangszerelését. Végig precíz arányokat hallhatunk a zenekar és Kitajenko részéről, a kamarazene-szerű részek (szóló hegedű, klarinét, zongora) pedig magas szinten szólaltak meg a zenekaron belül. 

Ezután pedig elkezdett tombolni a szenvedély. Rachmaninov Paganini ördögi 24. Caprice-ét vette alapul mély és szenvedélyes darabjához. A zenekaron megszólaló jellegzetes nyitó rész berobbant a terembe, a fő téma bevezetését a vonósok végzik el, a zongora első belépése pedig még a zenekarhoz közelít, majd ő is bemutatja a témát, amit az első variációban disszonánsokkal díszít. Innen pedig már felesleges volt számolni, hogy éppen melyik résznél tart a darab. Másodjára fordult velem elő ebben a teremben – az első alkalommal is éppen orosz zenére -, hogy elektromos töltéshez hasonlóan vibrál és kavarog az egész terem. Valami van itt, de lehet, csak a zene teszi? 

A darab alatt félelmetes volt a szólista, Lilya Zilberstein kezeit nézni, ahogy már-már repültek a zongora billentyűin. Kitűnő zongorajátékot hallhattunk és csodálatos interpretációt. A híres 18. variáció pedig csodálatosan szólalt meg a maga jazzes, már-már hollywoodi beütésével, majd adta át a helyét az utána következő bravúros finálénak.

Utolsónak Csajkovszkij tragikus-viharos fantáziáját hallhattuk, amely egy szintén ördögi – jelen esetben irodalmi- alak, Dante nyomán keletkezett. Záró darabnak lehet kissé hosszú, de a koncert szenvedélyes mivoltát tovább fokozta a műben megszólaló, viharként tomboló vonós kar és a középrész melankóliát árasztó klarinétszólója. A koncertet az ismét feltörő vihar és a hatalmas taps zárta.

Visszatérek a nyitó témámhoz: átéltem-e a kiválóságot? Át! 

Békési Botond

A bejegyzés trackback címe:

https://szintezisonline.blog.hu/api/trackback/id/tr514176665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (11) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Danis Lídia (1) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fesztiválzenekar (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (12) Jászai Mari Színház (1) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (18) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (43) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) Művészetek Palotája (4) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (5) Szkéné Színház (4) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő