Színtézis

független színházi portál

Szobaforradalom

Az egyház, a hadsereg, a jog, és annak eszközei, a rendőrök és a végrehajtók. Öt olyan hatalmi ágazat, ami egykoron magában hordozta az autoriter berendezkedés jellemzőit, egymást váltogatva álltak a társadalom hierarchiájának tetején. Aztán a huszadik században megkezdődött a polgárság, az átlagemberek emancipációja, akár természetes folyamatként, akár politikai hatás következtében, akár forradalommal, az öt ágazat meggyengült, érvényesülése érdekében még korruptabb lett, mint előtte volt, és foggal-körömmel küzdött ereje visszanyeréséért, mikor összefogva, mikor egymás ellen. A Balkon ezt a küzdelmet mutatja be egy szobában: az illúzió szobájában. 

Ez a szoba – ami valójában egy bordélyház része – az egyetlen és legfontosabb helyszíne a műnek. Az illúzióház funkciója, hogy az oda ellátogatók autentikus díszletek, uniformisok és eszközök között olyan élményeket élhessenek át, amik a valóságban elérhetetlenek számukra. Ezzel párhuzamosan, a falak túloldalán azonban forradalom van. De ha minden, amit látunk, illúzió, akkor mi van a valósággal? Vagy látjuk a valóságot is? Egyáltalán hol van a kettőnek a válaszvonala? A rendező, Zsótér Sándor tudatosan tartja nézőit a félhomályban, Genet alapvetően komplex alkotását nem akarja megkönnyíteni. Nem csak szórakoztatni akar, de gondolkoztatni is. A Maladype Színház gyönyörűen illesztette a szobateátrum koncepcióját Jean Genet alkotásához, egy kamaradráma berkein belül mesélt a bűnözésről, a prostitúcióról, a globális problémákról. 

Fotó: Németh Mónika


Az viszont köztudott, hogy egy ügyes koncepció és egy minőségi alapanyag nem elegendő egy jó alkotáshoz – szükséges építőelemei ennek a tehetséges színészek és a magával ragadó atmoszféra. Ezeket A Balkon biztosítja. A szoba berendezése, a jelmezek, az alkalmazott kellékek és negyedik fal alkalmi ledöntése kellőképpen abszurd élményt teremt, ami szükséges ahhoz, hogy az illúzió és valóság viszonyával való játékot kellően érzékeljük, és ami a színészek cselekedeteit, beszédstílusát és modorát is megkoronázza. Mindenki sugallja felénk a látott világ abnormalitását, miközben mélyen valóságos tényezőket visznek szemeink elé, olykor fájóan nyersen, olykor mély szimbolika mögé rejtve. 

A darab kamarajellegére, a bezárt szoba érzetére a zene teljes hiánya, a hanghatások megjelenítése is épít. A külvilágból származó sikolyok és fegyverropogás zajait mind a színészek biztosítják, ami egyrészt a váratlansággal járó meglepődés érzését biztosítja, másrészt még inkább összemossa a valóságot és a konstruált világot, a forradalmat és a szobát. Soha nem válik azonban komolytalanná, hiába ugyanaz a metódus, amivel kisgyermekek utánozzák a puskák hangját, mikor háborúsat játszanak. Átéreztetik a helyzet súlyos mivoltát, bizarrságukkal nem ütnek el a megteremtett atmoszférától. 

Mindezek ellenére a darab nem mellőzi a humort, jól megkomponálva oldja a feszélyezettséget karakterközi komikum alkalmazásával, legyen ez kommunikációs vagy fizikai jellegű. Ezzel – amellett, hogy koherens hangulatot teremt, mindig stagnáltatja a feszültségi szintet, ami állandó lehetőséget jelent annak fokozására – nem válik az alkotás nehezen befogadhatóan komollyá, megtartja szórakoztató faktorát is. 

Fotó: Oláh Zoltán

 

A Balkon mégsem nevezhető könnyű színműnek, pontosan a már leírt komplexitása miatt. A szobában ütköznek a helyszínek és a dimenziók, kisebb dramaturgiai és vizuális elemekkel jelezve, hogy az éppen látott jelenet hol játszódik és kik között. Ez egyáltalán nem jelent követhetetlenséget, de mindenképpen kitartó koncentrációt igényel a mű, illetve azt az előzetes tudást, amit lényegében itt közöltem, hiszen így oda lehet figyelni az apró szegmensekre. 

Nem véletlen, hogy egy ennyire ironizáló, abszurd elemekkel operáló mű A Balkon. Jean Genet életét átitatta a bűnözés és a politika: anyja prostituált volt, másfél éves korában került csak nevelőszülőkhöz a fiatal fiú. Már tizenéves korában gyakran megszökött és lopott – eleinte kisebb dolgokat, tizenöt évesen már nagyobb összegeket – homoszexuális kapcsolat folytatása miatt a nevelőintézetből is kirúgták, életének egy szakaszában csavargóként és prostituáltként élt maga is. Örkény Istvánnál is láthattuk, hogy a borzalmak megtapasztalása nem feltétlenül vezet mély, melankolikus hangnemhez, pontosan akkora eséllyel jelenhet meg a szarkazmus, mint az érzékletesség eszköze. Hiszen az embertelen tragédiák abnormálisak; nem kell őket normális eszközökkel bemutatni.

Orbán Bence

A bejegyzés trackback címe:

https://szintezisonline.blog.hu/api/trackback/id/tr4414176705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (11) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Danis Lídia (1) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fesztiválzenekar (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (12) Jászai Mari Színház (1) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (18) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (43) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) Művészetek Palotája (4) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (5) Szkéné Színház (4) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő