Színtézis

független színházi portál

Mindenkinek van egy homokembere

Mindenki saját valósággal rendelkezik, hiszen mindenki egyedi módon érzékeli a körülötte lévő világot. Ily módon az, ami látszólag őrültség, lehet, hogy valójában jogos félelem. Vagy fordítva. De az biztos, hogy önmagától senkit sem tud megmenteni senki. Még mi magunk sem. Hoffmann szürrealista és kérdésekkel teli levélregényét Biljarszki Maxim expresszív látványvilágával és elektronikus zenei hanghatásokkal tette teljessé Orosz Ákos, aki az előadás rendezője és írója is volt.

Nemcsak az agyi zsigereket és az érzékeket megmozgató vizuális effektek – például a képkeretben gif-szerűen mozgó fényképek, mintha egy Harry Potter-filmbe csöppentünk volna − és a sci-fi filmekhez hasonló zenei betétek, hanem az osztott tér is kifejezte a mániákus félelemtől és rettegéstől megbomlott elme zilált állapotát. A kék infra és a más színű, intenzív fénytechnika, a zseblámpával való játék, valamint a három tolóajtón át fokozatosan előre jövő, kihátráló, az ajtók által kijelölt sávokon misztikus ködképként mozgó színészek agyunk „rekeszes elrendezését”, rejtett zugait idézik meg. Orosz természetesen nemcsak a virtuális, folyton változó és vibráló „díszlettel”, hanem kiváló gárdával is megtámasztotta az előadást. A Vígszínház társulatában játszó színész szövegében megtartotta Hoffman levélregény formáját: a hétköznapi szerelésben megjelenő szereplők legtöbbször − egy-két dialógustól eltekintve − üdvözlés és befejezés nélküli leveleket osztottak meg – vagy legalábbis akként hatottak.

homokember2.jpg

Patkós Márton Nathnalként nemcsak gyermekkori félelmeit, a felnőttek által feleslegesen belé táplált szorongást és az (állítólag) ijesztő külsejű ügyvédtől való görcsös rettegését tárja elénk a színpadon. A később felnőtt Nathanel egy, az elfojtott traumák (pl. apja halála és az ügyvéd eltűnése közötti összefüggés) következtében kialakult tévképzet – már ha az, hiszen ki tudja? – által megfertőződött elméjét is elképesztő intenzitással és átéléssel hozza. Szóban, hangnemben, hangsúlyban, gesztusokban és későbbi ingváltásában egyaránt. Hiszen mit sem érnek a remek, digitális és az ajtófelekre vetített képek és alakzatok, ha nincs mögötte a lényegi tartalmat megtestesítő ember.

Patkós mellett az előadás fő oszlopaként Zsótér Sándort kell megemlíteni. Zsótér ugyanis a rettegett, az eredendően rossz, a minden bűnért felelős Coppelius ügyvédként létezik a Mozsár Műhely kis színpadán. Teljes valójában.  És ekként volt jelen akkor is, amikor nem láttuk, hiszen az előadás nagyobb részét ő narrálta hangfelvétel formájában. Narancs színű ingében és öltönyében úgy osont Nathanel körül, mintha maga Lucifer vagy a Sátán ügyvédje lett volna. Noha elvileg csak Nathanel fejében vált eggyé az elaludni nem tudó/akaró kisgyerekek megnyomorítójaként aposztrofált Homokember, valamint az ügyvéd – s később a barométerárus – figurája, Zsótér szemünk láttára olvadt teljesen eggyé a karakterrel. A csábító kígyóval. A minden jónak és minden rossznak a tudójával. A gondolatainkban elburjánzó, egyszerre racionális és irracionális gondolatokkal.

zsotersandor.jpg

Ehhez a két fő szálhoz remekül csatlakozik, sőt, igényes komplementerként áll helyt Gyöngy Zsuzsa Clara szerepében. Claráéban, aki a józanságot, a tiszta gondolkodást és a kellemes egyszerűséget próbálja képviselni túlfeszített idegű vőlegénye életében.  Ezt fejezi ki ízlésesen szexi, fehér, nőies ruhája is. Hangszíne és hanghordozása mindvégig kellemes. Ezért is nagy váltás és bravúros színészi megoldás, ahogyan Gyöngy Nathanel másik megkísértőjét, a Clara-i tisztaság ellenkezőjét, a buja, titkokkal teli, nem eviláginak tűnő és veszedelmesen vonzó Olimpiát testesíti meg. Szépen kiegészíti és aláhúzza a zsótéri „kishang a fejben” figurát. Ahogyan hevesebben és szenvedélyesebben, de hibátlan artikulációval és arcjátékkal támasztja alá Clara értékrendjét a lány bátyját játszó Lendváczky Zoltán is.  Energiában és mozgásban egyaránt masszívan és (olykor néha) harsányan képviseli Patkós másik pólusát: a fiút, aki két lábbal a földön jár. És nem a föld felett.

A színlapon nincsen feltüntetve egyenként a szerepek neve, csupán annyi: „játsszák:…” És ennyi elég is. Mert az Orosz által megálmodott és a színészek által létrehozott, a színházon belül kialakult mátrixban nincsenek nevek. Hangok, fények, érzetek vannak. A párhuzamos valóságban csak játszani és túlélni lehet. Ne legyenek kétségeink: mindannyiunknak megvan a maga homokembere, amely szépen lassan elemészthet bennünket. Úgy, ahogyan egy homokórában egyenként csordogálnak le a homokszemek. Az őrület és a mániákusság között vékony a határvonal. És hogy betagozódunk-e a környezetünk által „elvárt” viselkedési formába vagy vállaljuk saját valóságunkat, kiesve és magunkra hagyatva ezáltal a fene nagyvilágban? Igazából tök mindegy. Úgy is csak pontok, homokszemek, pixelek vagyunk a végtelen körforgásban.

homokember.jpg

Németh Fruzsina Lilla
Fotók: Kállay-Tóth Anett

A bejegyzés trackback címe:

https://szintezisonline.blog.hu/api/trackback/id/tr2414384496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (11) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (11) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (17) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (43) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) Művészetek Palotája (3) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (5) Szkéné Színház (4) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő