Színtézis

független színházi portál

Yorkshire lemeztelenített napraforgói

Hálás dolog igaz történeteket színpadra vinni, hiszen azok iránt a néző is nagyobb részvétet érez. A Naptárlányok a Pesti Magyar Színházban pedig igazi közönségdarab: ahol lehet, azon van, hogy megnevettesse a nézőt, annak ellenére, hogy csupa súlyos téma rejlik benne az egészségügytől kezdve a személyes válságon át a nemi szerepekig. Hogyan jut hát el hat tisztességes asszony odáig, hogy „pucéran parádézzanak”, és az eredményt megmutassák az egész világnak?

A darab komédiába bújtatott női valóság. Olyannyira valóság, hogy a szerző Tim Firth egy 1998-as megtörtént eseten alapján írta, azóta pedig számos televíziós és színpadi feldolgozása született a darabnak. Milyen női valóságról van tehát szó? Bár a történet alig húsz évvel ezelőtt játszódik, ez szinte észrevehetetlen, a benne felvonuló női alakok karaktere és élethelyzete alapján akár száz évvel ezelőtt is játszódhatna. A főszereplőket eleve a Nőegylet nevű kisvárosi klub köti össze – önmagában már ez is háború előtti hangulatot idéz. A Nőegylet tagjai között megtalálható a nagyszájú, és emiatt kissé kirívó, problémás nő (Chris), a férjét odaadóan ápoló csendes mintafeleség (Annie), az egyedülálló anya, akit emiatt a saját lánya is megvet (Cora), az idős tanárnő – mert ez az egyetlen női hivatás – (Jessie), a vallásos és mimózalelkű, férjéért rajongó, ám általa megalázott nő (Ruth), és a sorból kissé kilógó golfozónő, akinek másik fontos jellemzője a kikapósság (Celia). A kissé szedett-vedett és olykor infantilis társaságot ellensúlyozza és kordában tartja a Nőegylet szigorú, karót nyelt vezetője (Marie).

naptar1.jpg

A Nőegylet segít a nőknek elfoglalni magukat, például a brokkoliról, és hasonló növényekről szóló előadásokkal, vagy terményekből készült műalkotások versenyeztetésével. A klub tulajdonképpen a hagyományos női szerep őrzője, éppen ezért kelt akkora megdöbbenést, amikor a szereplők aktnaptárral kívánnak pénzt gyűjteni egy nemes ügy számára. A nemi szerepek mellett a darabnak más aktualitása is van, a bonyodalom kiváltója Annie férjének rákbetegsége. A feleség hosszú hónapokat tölt a kórházi kanapén, amíg férje kezelései zajlanak, hiába. A rák hazánkban is vezető halálok, ám a kórházak állapota nemhogy a látogatók, de a betegek számára sem kielégítő. Az előadás szünetében felhívják figyelmünket arra, hogy a darab alapját képező naptárt a magyar művésznők újraalkották, így az megvásárolható és az előadás után dedikáltatható. A színház a befolyt összeggel a SOTE onkológiai osztályát támogatja. Viszonylag ritkán találkozunk a műsorhoz köthető termékekkel a magyar színházakban, ám a jótékony cél illik a darabhoz.

Mellékesen ugyan, de a pedagóguspálya is megjelenik a történetben, amire szintén érzékeny magyar közéleti téma. A társaság legidősebb tagja, Jessie (Bede-Fazekas Anna) nyugdíjas tanárnő. Az aktképek tervezgetése közben óhatatlanul előkerül a probléma, miszerint ők hétköznapi nők, akiket „még a férjük se lát meztelenül”, nem pedig hivatásos modellek. Jessie szerint nincs olyan kétségbeesett foglalkozás, mint a tanáré, mert az közvetlenül látja, ahogy felnőnek az új generációk és kirepülnek az életbe, ezáltal pedig már idejekorán öregnek érzi saját magát.

naptar2.jpg

Bár a színésznők jól érzik és értik a darabot, a helyzet- és karakterkomikum nem minden esetben intenzív. Ennek oka a darab angol eredetében is rejlhet, számtalan vicces soron, vagy egy hosszabb mondat végén elhelyezett kis csattanón érződik ugyanis az angol nyelv szerkezete – vagy a kultúra, ha a franciákra tett utalásokra gondolunk. Az előadást Hegyi Barbara (Chris) vezeti, aki lendületes és kevésbé türelmes társainál. A csendesebb karakterek hajlamosak elveszni az eseményekben. Igó Éva (Annie) és Udvarias Anna (Cora) alig észrevehetők a színpadon. A darab mélypontja és csúcspontja egy és ugyanaz: a naptár elkészítése. A színpad átrendezése, és a díszletben történő mozgás remek rendezésről vall, ám a meztelenség köré épített feszültség és az azt feloldó visongás túlzás. Egy fenékvillantás arról is gondoskodik, hogy a közönség is hasonló hangulatba kerüljön, ettől viszont a néző inkább kabaréban érzi magát, mint színházban.

Ami a díszletet illeti, egyszerű színpadot láthatunk,  körülötte pedig egy kultúrház jellegzetes képét. Az ajtókat és ablakokat dinamikusan használják, nem válik unalmassá a szereplők mozgása. Ezen kívül központi szerepet kap egy vetítő némi hanggal, ami már az első pillanattól átveszi a szerepet a cselekmény földrajzi elhelyezésében. A Föld képéről indulva egészen a kis angol városkáig közelít, majd ennek különböző évszakokban láttatott képével teremti meg a hangulatot, és egyben segít a nézőnek tájékozódni az időbeli ugrások között. Az audiovizuális kellék kissé filmszerűvé varázsolja a darabot.

naptar3.jpg

A rendező, Tallós Rita nő létére nem ragadta meg eléggé a női szerep kérdését. A nők, bár reflektálnak a rájuk kényszerített szerepre, elégedetlenek és belül lázadnak, végső soron mégis beletörődnek a sorsukba és az aktnaptár az egyetlen külső jele a lázadásuknak. A történeten természetesen nem lehet változtatni, azonban rendkívül kis hangsúlyt kap az, hogy a vallásos Ruth-t (Tóth Enikő) férje nem csupán megcsalja, de szóban és lelkileg bántalmazza is, holott a nő rajong érte. Hozzá kell tenni azonban, hogy Ruth pozitív jellemfejlődésen megy keresztül, hiszen legalább Marie (Benkő Nóra), az egyletvezető ellen fellázad, és ez a naptár elkészítéséből újonnan nyert magabiztosságának köszönhető.

A rákbeteg John (Tahi József) halála előtt azt mondja. „A yorkshire-i napraforgók olyanok, mint a yorkshire-i nők. …Keressétek a nap fényét, mert az a fiatalság és az élet záloga!” Az előadás azonban megragad a Nőegylet árnyékos klubházában, és a naptár kiadásával járó rivaldafény sem képes kicsalni ki onnan.

Pataki Anett

Fotók: Pesti Magyar Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://szintezisonline.blog.hu/api/trackback/id/tr5414479868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (11) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (11) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (17) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (43) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) Művészetek Palotája (3) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (5) Szkéné Színház (4) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő