Színtézis

független színházi portál

Tabutémák a Szkénében

Januárban a marosvásárhelyi 3G Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház érkezik a Szkénébe

Marosvásárhely legfiatalabb független színházi társulata, a 3G Színház nyílt célja, hogy a megoldandó társadalmi problémákra irányítsa a figyelmet, a Székely Csaba által jegyzett Öröm és boldogság pedig épp az egyik legfontosabb tabutémát dolgozza fel, vagyis az erdélyi homoszexuálisok helyzetét. Méghozzá úgy, hogy egyszerű, hétköznapi sorsokon keresztül mutatja meg, milyen tragédiákhoz vezethet a közös nevező hiánya, egymás el nem fogadása és a gondosan táplált gyűlölködés.  A „Semmi baj, ha valaki más – amíg pont olyan, mint én!” – filozófia ugyanis csendben eluralja a környezet gondolkodását, így nem csupán a melegekre ráolvasott sztereotípiák bomlanak ki az előadásban, hanem bepillantást nyerünk egy minden ízében elutasító, álságos világ sötét zugaiba is, amelynek szabályait olyan kényelmes és könnyű elfogadni.

oromesboldogsag.jpg

Az előadás 2017-es ősbemutatója óta nem először jár Magyarországon, idén júniusban az Örkény István Színházban láthatták az érdeklődők a Pride Színházi Fesztivál keretében. A Szkénében – január 12-én a délutáni és esti az előadás között – 19 órától közönségtalálkozót is tartanak a szerző jelenlétében, ahol bemutatják Székely Csaba drámakötetét is, amely a Selinunte Kiadó Kortárs drámaírók sorozatában jelent meg Idegenek és más színdarabok címmel.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház nem kevésbé tabudöntögető előadással érkezik a Szkénébe január 14-én és 15-én, az Urbán András rendezte Béres Márta One-Girl Show-ban ugyanis Béres Márta saját életének epizódjait tárja elénk. Teszi ezt nagyszabású díszlet és mindenféle jelentéses, segítő kellék nélkül: nincs itt semmi, amibe a vajdasági színésznő kapaszkodhatna önmagán kívül. Csak az üres színpad adott, és persze a realitás, amely paradox módon képes éppen a legszürreálisabb jelmezt magára ölteni.

szkene2.jpg

Béres Márta munkássága nem ismeretlen a magyar közönség számára: az újvidéki Művészeti Akadémián végzett színésznő ugyanis 2009-ben Desdemonát játszotta az Eszenyi Enikő rendezte vígszínházi Othellóban, 2010-ben elnyerte a legjobb 30 év alatti színésznő díját a POSzT-on, 2014-ben Junior Prima díjat kapott, a Deszka Fesztiválon pedig már-már bérelt helye van előadásainak. Elsöprő lendületű monodrámájával is Debrecenben mutatkozott be először a hazai közönségnek, ráadásul egészen új arcát felvillantva: a történet ugyanis a napsugaras kamaszlánytól egészen a 35-40-éves meggyötört anyáig rengeteg női szerepet és léthelyzetet próbál átértelmezni.

Éppen ez a titka annak, hogy a Kosztolányi Dezső Színház előadása 2011-es bemutatója óta töretlenül műsoron van. A színésznő ugyanis  egyszerre domináns femina és megtört nő, érzéki díva és kiszolgáltatott fiatal lány a színpadon: dorombol, provokál, sír és nevet  –  táncolva járja meg a lélek poklait. Mi több: hetven perc alatt az átváltozás mesterévé lesz, miközben pillanatról pillanatra újra bebizonyítja, hogy nincs izgalmasabb az egyszerű emberi történeteknél. Története márpedig mindenkinek van, hiszen egyik élet hihetetlenebb, mint a másik. Csak meg kell tanulnunk elmesélni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szintezisonline.blog.hu/api/trackback/id/tr8314545754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (11) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Danis Lídia (1) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fesztiválzenekar (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (12) Jászai Mari Színház (1) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (18) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (42) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) Művészetek Palotája (4) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (4) Szkéné Színház (3) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő