Színtézis

független színházi portál

Bábbolyongás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Spilák Lajos. Spilák Lajos zenei polihisztor volt: tudott poharakon játszani, citerázni, különféle dobokat ütni, csilingelni, furulyázni. Ha kellett, bégetett is. Ám Spilák nemcsak zenélni, hanem mesélni is tudott. Mint egy krónikás, mint a Kar. Bizony! El is mesélte nekünk Odüsszeusz történetét. Bábos utazásra invitált minket, mi pedig beszálltunk a (báb)bárkába.

odu1.jpg

Helyet foglaltunk a Stúdió K nézőterén. Már vizuálisan is izgalmasnak hatott az előadás ‒ pedig még el sem kezdődött. Három részre osztott színpad fogadott  bennünket, rendezői jobb szélén, kis kialakított kuckójában, mosolyogva várt minket a Kar. És ahogyan felvezette Odüsszeusz bolyongásainak történetét ‒ az aranyalma legendáját, Párisz és Heléne történetét, a trójai háborút és a falovat ‒, úgy kelt életre és töltődött meg jelentéssel a tér. A jobb oldali paraván mint Trója, a bal oldali mint Ithaka, középen pedig a térkép, amelyen a kis hajók mozgása, „vonulása” jelezte a görög csapatok tartózkodási helyét. A felvezetés pontos, lényegre törő, ötletes és játékos volt nemcsak Tóth Réka Ágnes bravúrosan megírt szövegének, hanem a felbukkanó báboknak és az őket mozgató, velük egyként lélegző színészeknek köszönhetően is.

Ez az intim kapcsolat különösen Sipos György és ‒ a jelenettől függően különböző méretben elénk jövő ‒ Odüsszeusz között volt érzékelhető igazán. Az előadás folyamán (nem is egyszer) Sipos mint Odüsszeusz józan esze vitatkozott a bábbal. Érvelt, segített, együtt létezett vele. S ha nem is ennyire volt szoros a kapcsolat, a bensőségesség mindegyik báb-bábos viszonyra igaz volt a Fodor Tamás által játékmesterként jegyzett előadásban. Az óriásbábként színre lépő istennők, Héra, Pallasz Athéné és Aphrodité különálló és élő személyiségek voltak, ahogyan a Nyakó Júlia, Homonnai Katalin és Pallagi Melitta által megszólaltatott többi szereplő: Kirké csábított a virágos rétet szoknyává szelídítő ruhájában, Pénelopé vágyakozó és szerelmes énekkel várta haza kóborló urát. És ne feledkezzünk el Lovas Dánielről sem, aki ahány báb került a kezébe, annyiféle hang- és gesztusrendszerrel kezdett dolgozni. Ha Spilákot zenei polihisztornak neveztem, akkor Lovast bábzsonglőrként kell említeni. Legyen szó Páriszról, Télemakhoszról, Küklopszról vagy a Szküllákról ‒ egyiket sem formálta meg ugyanúgy. Ily módon élt, vibrált és lüktetett minden Odüsszeusz körül. És ezt a gyerekek nem is hagyták szó, reakció ‒ vagy még inkább nevetés nélkül.

A Németh Ilona által tervezett és rendezett előadás  és a benne megjelenő figurák épp annyira voltak elvontak, kissé szürreálisak, mégis kifejezőek,  hogy a gyerekek fantáziája bőven be tudta fogadni és haladni is tudott vele, a felnőttekről nem is beszélve. Külön érdeme az előadásnak, hogy amennyire részesei voltunk az adott eseménynek, amennyire „közelről kellett szemlélnünk” hősünket és az őt körülvevőket, olyan mértékben változtak a bábok méretei. Így Odüsszeuszt és legénységét a tengeren hánykolódva „kicsiben”, Pénelopétól való búcsúzkodásában vagy a Kirkével íncselkedő játszmájában már „közepesként”, hazaérkezésekor pedig egész alakosban, Sipos megformálásában láttuk. És ugyanez a „zoom technika” igaz volt a legtöbb szereplőre, Aiolosztól elkezdve Télemkahoszon át egészen a kérőkig.

odu2.jpg

Nemcsak a bevezető részt, hanem a trójai háborút megidéző, szó szerint értendő sakkjátszma utáni „fő részt”, Odüsszeusz kalandjait is nyelvi leleményekben, humorban és bájban gazdag párbeszédekkel mesélték el nekünk a színészek. És ez az ötletesség, ez a báj és ez a varázslatosság megmutatkozott a játékmódban ‒ ujjakkal imitálták az óriás fogát, a tengeren uralkodó, esernyőkként megjelenő szeleknek külön koreográfiájuk volt, és külön díszletelemként voltak mozgathatók az örvények is ‒ , illetve a történet elbeszélési módjában egyaránt. Árnyjáték formájában, rappel kísérve vázolták fel Trója ostromát, rímekben tobzódó dialógusok hangoztak el az óriás és Odüsszeusz között, vagy énekes mesemondással beszélték el a görög hős egy-egy viszontagságát. Itt egy vízzel telt poharakkal kísért sziréndal, ott az „Ég a város, ég a ház is” átírt változata Küklopsz megvakítása kapcsán.

A két részes varázslat létrehozásában Major Mátyás fényjátéka is segített, amely kiemelt, hangulatot festett, színezett és rámutatott. Eseményre, szereplőre, hintára, hajóra, istenre, hangszerre. Major is alkotója volt a csodálatos mesemondásnak. Az Odüsszeusz bolyongásai egy régi, tán már el is feledett időszakot idézett meg. Amikor a gyerekek, a fiatalok még az idősebb, már sokat tapasztalt férfiaktól és nőktől, a nagyszülőktől hallgatták a régmúlt idők történeteit, és nem az internetet használták ehhez. Amikor a figurákkal, nem pedig a virtuális világ elemeivel illusztrálták a mesét. Amikor jobban számított az élő szó, a személyes kapcsolat mese és mesélő között. Elbeszélő és hallgató között. Gyerek és felnőtt, valóság és álom között. Ez az a varázs, amely annyira megfogta a közönséget is, hogy a szünetben gyerekek és szülők is bátran odamentek a helyén maradt Spilákhoz, és beszélgettek vele, kérdeztek tőle ‒ kapcsolatot alakítottak ki vele. Hetvenöt percen keresztül bábok között bolyongtunk, magunkba szívtuk a varázst, amit most, a Stúdió K színészei nélkül nekünk kell  valahogyan átszivárogtatni magunkból a hétköznapokba. Hátha sikerrel járunk! Hiszen Odüsszeusz is hazatért végül.

Németh Fruzsina Lilla
Fotók: Stúdió K

A bejegyzés trackback címe:

https://szintezisonline.blog.hu/api/trackback/id/tr5514560164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (11) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Danis Lídia (1) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fesztiválzenekar (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (12) Jászai Mari Színház (1) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (18) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (42) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) Művészetek Palotája (4) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (4) Szkéné Színház (3) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő