Színtézis

független színházi portál

Bellini: limonádé vagy pezsgőkoktél?

Három év elteltével, a Puritánok után ismét színrekerült egy Bellini opusz a Müpában, amely - számomra és gondolom nem egy bel canto rajongó számára - örömteli esemény, ugyanis - és ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni - a Normán kívül mást nem igazán láthatunk manapság a cataniai mestertől. Ezen a helyzeten nem segített a Teatro Massimo Bellini bezárása - szerencsére nem történt meg - és az sem, hogy ezekhez, az “igazi” bel canto operához a sokszor a statikus és a “limonádé” jelző tapad. 

 

Lehet limonádék, elvégre nem a nagyon erős történet és drámai cselekmény jellemző rájuk, de egy jól megírt zene - és Bellinié ilyen - igazi - és ha már Bellininél vagyunk, micsoda egybeesés! - pezsgőkoktéllá változtatja ezeket a sablon történeteket. Ehhez nem kell más, csak egy jó zenekar és karmester - ezekből nem volt hiány - és egy jó rendezés - itt már adódtak problémák -,  na meg jó énekesek.

sonnambula_3.jpg

A zenekari árokban ismét a Pannon Filharmonikusokat köszönthettük, ismét Riccardo Frizzával a karmesteri pulpituson, akár csak a Puritánok három évvel ezelőtti előadásán. Frizza személye - lévén hallottam már Bellinit vezényelni - nem adott okot a prekoncepciókra, ahogyan a zenekar sem, mivel a Puritánok után és legutóbbi hangversenyélményeim alapján egy fejlődő és egyre jobban játszó együttest hallhattam. Igaz Frizza törzsrepertoárját nem a Bellini-féle “keményvonalas” bel canto, hanem Rossini elfranciásodott zenéje és Verdi teszi ki, de utóbbi két szerző értő dirigálása csak segít Bellinin: Rossini a nagy, zenekari részeket - amely Bellininél számomra, a rézfúvósok és a szimfonikusabb hangzás miatt neuralgikus pont -, míg Verdi az énekesek teljesítménye és a zenekar egyensúlyát segíti elő. A másik ok, ami miatt kedvelem Frizza stílusát, interpretációját az, hogy nem hagyja burjánzani - vagy inkább túlburjánzani - a zenét. Kellőképpen letisztult, de pont annyira romantikus, amennyire szükséges, és a legfontosabb, kitűnő ritmusossággal viszi Bellinit, ami a Catania-hattyúja-effektus (a zene kellemes, háttérben mindig jelenlevő lüktetése és egyenletes, andalító basszusa, valamint a hosszan építkező dallamívek) minél jobb észlelhetősége  miatt elengedhetetlen. 

 

Egy gyors gondolat erejéig a zenekarra is térjünk ki! Lévén csak két előadás volt, ezért az a fokú összeértség, ami ahhoz szükséges, hogy zenkari árok és színpad arányai a legapróbb részletekig stimmeljenek nem mindig volt meg, de ezek az apróbb hangerőbeli kilengések szerencsére csak egy-két alkalommal zavartak be. Mindent egybevéve a hangzás kifogástalan volt. A vonósok nem ércesedtek el, a cselló és a basszus a lehető legfinomabban lüktetett (Bellini nagyon tudta hogyan kell basszus-kíséretet írni, hangszerelni…), míg a rezek nem kiáltottak ki az árokból. A timpani bársonyosan dörgött bele a zenei szövetbe, a fafúvósok pedig szépen emelkedtek ki, ahol kellett. Utóbbiak - és a két előadás miatt - úgy érzem, a legigazságosabb, ha a kis aránytalanságokat elnézem, és értékelem a kiváló hangzást.

sonnambula_2.jpg

Térjünk rá az opera legfontosabb részére, az énekesekre, akiknek esetében sajnos muszáj szőrösszívűnek és talán kissé kegyetlennek is lennem. Az Elvino szerepét éneklő tenor, Konu Kim, hangi adottságai számomra nem feltétlen voltak a legjobbak egy Bellini operához. Véleményem szerint egy robosztusabb, nem túl fényes, viszont bársonyosabb orgánum jobban illik az ilyen szerepekhez. A kissé harsány hang hasonló színpadi megjelenéssel társult. Jelenléte végig igen impulzív volt, ami a történeten belül túlságosan kiemelte őt, mint karaktert és emiatt nem mindig alkotott harmonikus párt a női főszereplővel, Aminával (Zuzana Markova). Amina esetében egy szép bel canto szopránhangról beszélhetünk, amely pont annyira lírai, amennyire szükséges és a koloratúrákat is kitűnően hozza. A második vonal női szereplői, Zemlényi Eszter és Simon Krisztina énekesi és szinészi teljesítmény terén is élvezeteset alakított. A teljes gárdából számomra az este egyértelmű favoritja a Rodolfo grófot éneklő Mirco Palazzi volt. Bársonyos basszus és könnyed színpadi jelenlét jellemezte alakítását.

 

Végül vegyük górcső alá a rendezést. A Némedi Csaba alkotta koncepció műsorfüzetbeli leírása - és maga az elképzelés is - furcsán hatott egy ilyen műnél. A Fekete hattyú története, és Visconti 1955-ös rendezése ugyan ebből a darabból “összegyúrva”? Ez az elképzelés történetet túldramatizálttá tette. Nekem ez nem az a Bellini, amelynek megrázkódtatást kell okoznia, és valamilyen mély tartalmat hordoznia. Itt egy teljesen banális szerelmi történetről van szó és az alvajárás romantikus szüzséjéről. 

 

A helyszínválasztás, a balettintézet is furcsán hatott, de inkább a történet szempontjából. Igaz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem nem operaszínpad és a történet is relatíve zárt, szükség volt egy ezekkel kompatibilis közegre. Ötletnek érdekes és még kreatívnak is mondanám, de a szereplők szempontjából (gróf, fogadósnő) nehezen értelmezhető. Ha mégis a balettintézetre esett a választás lehet érdemes lett volna - a szerzői színházhoz hasonlóan - a darabba is minimálisan belenyúlni és a karaktereket ehhez a helyszínhez igazítani. Mindenestre nem teljesen elvetendő, hogy Némedi próbált drámaiságot kölcsönözni ennek a történetnek és mélyebb aspektusait megmutatni, de ehhez egy más jellegű - talán átgondoltabb (?) - koncepció sokkal jobb lett volna. 

 

Igaz a rendezésnek volt pár apró hibája, de Zöldy Z Gergely jelmezei most sem okoztak csalódást, ahogyan a Szendrényi Éva álmodta díszlet is kimondottan jól használta ki rendezői elgondolás adta lehetőségeket, és elősegítette, hogy a darab ne váljon statikussá.

sonnambula_4.jpg

Összességében egy kiváló estében lehetett részünk, és még a hozzám hasonlóan kritikus fülű bel canto rajongóknak is jó élményt jelentett a darab - ha nem is a rendezés, de a zene tekintetében teljes mértékben. Így a legvégére a szokásos, ha Belliniről - vagy más, szerintem méltánytalanul elhanyagolt szerzőről - írok: őszintén remélem nem kell újabb három évet várnom a következőre, mert ezeknek a műveknek jó előadásban igeni helye van a színpadon! Lehet a történet “limonádé”, de ez a temperamentumos, igazi olasz zene - na meg Bellini fantasztikus stílusa - pezsgőkoktéllá teszi az egészet.

 

Békési Botond

Fotók: Nagy Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://szintezisonline.blog.hu/api/trackback/id/tr2715485730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (13) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Danis Lídia (1) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fesztiválzenekar (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (12) Jászai Mari Színház (1) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (25) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (42) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) müpa (2) Művészetek Palotája (5) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (4) Szkéné Színház (3) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása