Színtézis

Tenor3 - René Barbera, Maxim Mironov, Michal Lehotský áriaestje

Program: áriaválogatás Verdi, Donizetti, Rossini, Bellini, Mozart, Puccini, Leoncavallo műveiből

Közreműködött: Andrij Jurkevics és a Magyar Állami Operaház Zenekara

A legendás három tenor – José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti – közös fellépéseit idézte meg a Müpa október 1-jei gálakoncertje, ahol három fantasztikus hangú énekes előadásában hallhattunk válogatást az olasz operarepertoár népszerű darabjaiból.

Az est egy kényszerű változással indult: Fabio Sartori betegség miatt nem tudta vállalni a színpadra lépést, ezért a szlovák Michal Lehotský ugrott be a helyére. Emiatt egy kis műsorváltozás is történt, az eredetileg tervezett, Verdi A lombardok című operájából kiválasztott ária helyett az Aidából hangzott el Radames románca.

Zenekari bevezetővel indult a műsor, A végzet hatalma nyitányát adta elő az Operaház Zenekara, amivel kellően rá lehetett hangolódni az opera világára. A szólisták közül elsőként Mironov mutatkozott be Ferrando Un’aura amorosa kezdetű áriájával (Mozart: Così fan tutte). Az orosz lírai tenor gyönyörű, bensőséges módon szólaltatta meg a részletet. A második fellépő Barbera volt, Alfredo egyik áriáját hallhattuk tőle a Traviatából. Az amerikai énekes hangja más karakter, mint Mironové, de már az első ütemeket hallva lehengerlő volt az előadása. Végül pedig  Lehotský állt színpadra egy, a Macbethből származó részlettel. Ő elsőre nem énekelt meggyőzően, de később megmutatkoztak az igazi kvalitásai.

A műsor vokális darabjait zenekari közjátékok tagolták: Bellini Normájának, Verdi Szent Johannájának és Donizetti Az ezred lánya című operájának a nyitánya hangzott el. Az együttes nem nyújtott lebilincselő élményt ezekben az énekes nélküli darabokban, sőt egy-egy malőr is előfordult a fúvós szekcióban. Talán Jurkevics nem hatott rájuk elég inspirálóan, mivel az énekeseket kísérve sokkal ihletettebb volt a játékuk, mint a zenekari betétek alatt.

A gála a bel canto operairodalom köré szerveződött, hiszen nagyrészt Rossini, Donizetti és Bellini híres áriái kerültek terítékre. Hallhattuk például Almaviva gróf Ecco, ridente in cielo kezdetű szerenádját (A sevillai borbély) és Lindoro szomorú hangvételű énekét (Olasz nő Algírban), melyeket Mironov adott elő lenyűgőző lírai megformálással. De a Don Pasqualéból származó Com’é gentil szerenáddal is levette a lábáról a közönséget, a női hallgatókat legalábbis biztosan.

Donizettitől, a bel canto másik nagy mesterétől Az ezred lánya, a Szerelmi bájital és a Lammermoori Lucia egy-egy részlete hangzott el. Utóbbiakat Barbera énekelte szívbemarkoló módon, hasonlóképpem A puritánok A te, o cara kezdetű áriájához és a Rigoletto „slágerszámához” (La donna è mobile). Barberának telt, mindent betöltő a hangja, ugyanakkor a pianókat is egészen finoman szólaltatja meg. Ráadásul a színészi játéka is élvezetes, abszolút mély átéléssel formálja meg az adott szerep által megkívánt karaktert, legyen az a Traviata szerelmes ifja vagy a Lammermoori Lucia kétségbeesett Edgardója.

Ahogy az elején említettem, Lehotský produkciója elsőre jóval halványabbnak bizonyult a másik két énekeséhez képest. De már a másodikként előadott Aida-részlet is jobban hangzott, mint a legelső ária, a Tosca híres Levéláriájában pedig már teljesen magára talált, és ez a lendület a Bajazzókban teljesedett ki. A kezdeti nehézségek ellenére nagy elismerés illeti a szlovák tenort, hiszen megmentette az előadást, és kiválóan helytállt.

A koncert végén a szűnni nem akaró ünneplés hatására két ráadásszámot is kaptunk. A három tenor előbb a Turandot Nessun dormáját, majd ismét a La donna è mobile-t adta elő, megkoronázva az amúgy is pazar gálát. Csak remélni lehet, hogy minél hamarabb hallhatjuk megint a nagy elődök nyomában járó új generáció tagjait énekelni.

Tuska Borbála

Fotók: Posztós János/MÜPA