Valahol a 12 sor szélén ülök. Várom, hogy elcsendesedjen a nézőközönség az elmémben tomboló zajjal együtt. Várok a pillanatra, hogy kiszakadjak a közegből, a pillanatra, amikor az előadás magával ragad, mikor megváltozik/átalakul a tér.
...és egyszer csak eltávolodom a valóságtól, részévé válok a cselekménynek...
Szeretet, fájdalom, kísértés, kín, változás, újrakezdés, küzdelem, élet és halál... Egy helyben ülök mégis, mintha a világ több pontján lennék egyszerre, s pontosan átérezném mindazt, ami az ott élőkkel történik.
A Recirquel társulat rendezőjének és koreográfusának (Vági Bence) ismételten egy magas színvonalú, semmihez sem hasonlítható, zseniális produkciója ölt testet a My Land című előadásban. A mindennapos nehézségek mellett, globális problémákra is rámutat. Például a világ különböző területein dúló értelmetlen vérontásra, az ebből való kényszerű menekülésre. Arra, hogy milyen az, mikor valaki elveszti az otthonát és el kell hagynia a hazáját. A decentralizált háborúval szinkronban tör felszínre a szereplőkben dúló harc is. A párhuzam az elengedésre koncentrálódik, arra, hogy hiába ragaszkodunk valamihez, vagy valakihez foggal-körömmel, ha az élet egy visszafordíthatatlan változással áll elő, amit vagy elfogadunk, vagy jobb híján belehalunk. Ha elfogadjuk, hogy kialszik a láng és már nincs remény, van lehetőségünk arra, hogy tovább menjünk és újra megkeressük az éltető fényt.
A kezdetet jelző harangszó, a népies, emelkedett lüktetésű zene (Szirtes Edina Mókus, Terjék Fiddler Gábor), a viszonylag egyszerű díszlet olyan egységet alkotnak, melyek a földnek, mint fogalom, sokkal mélyebb tartalmat adnak. Valami, ami szent. Valami, amivel tulajdonképpen mi emberek egyek vagyunk/voltunk/leszünk. Ezt a fajta asszimilációt erősítik a homokszínű, szakadt, lepelszerű és az alatta viselt testszínű, elasztikus jelmezek (Kasza Emese) is. A dekoráció kreatív kihasználása, tartalmas egyszerűsége, a profi fénytechnikának (Pető József, Lenzsér Attila) köszönhetően létrehoz egy olyan szférát, ami a nézőben azt az érzést kelti, ő maga is a történet része. Ezen azonosulást az artisták kimagasló művészi előadásmódja és megkérdőjelezhetetlen technikai tudása csak fokozza.
Intelligens, kiforrott mozgásuk katartikus magaslatokba emeli a műsor színvonalát. Kiérződik a rendező és a szereplők elhivatottsága, alázatos munkája. Olykor egy apró érintés, gesztus, arcvonás is esszenciális erővel bír. Az pedig, hogy az előadóművészek, akik testük és a fizika törvényeinek határait feszegetik, még mimikájukat is a ’szerepnek’ megfelelően kontrollálják, talán a profizmus csúcsa. Arról nem beszélve, hogy milyen természetességgel bánnak az eszközökkel. A földet szimbolizáló homokkal, ami beborítja a színpadot, mely a fényviszonyoknak megfelelően mindig változtatja rendeltetését. Olykor a szilárd alapokon álló otthont, a biztonságot, s néha a képlékeny, ingoványos talajt testesíti meg. Minden mozdulat és kellék jelentéssel bír. Nem az attrakción van a hangsúly, hanem a kifejezésen. Az által, hogy a koreográfus kontextusba helyezi a különböző ’mutatványokat’, tartalmat/szerepet ad nekik, válik dinamikussá a történet, mely szavak nélkül kelt mély érzéseket.
Recirquel - My Land / OFFICIAL TRAILER (2018) from Recirquel on Vimeo.
A produkcióban szereplő hét artistán (Rodion Drahun, Roman Khafizov, Sergii Materinskyi, Yevheniia Obolonina, Andrii Pysiura, Mykola Pysiura, Andrii Spatar) kívül nyolcadikként van jelen a fény, mint örök reménysugár. A fény, ami pislákol. A fény, ami látszólag elveszik. A fény, ami ha kialszik, a sötétség veszi át az uralmat. De, ha a fénynek csak egyetlen apró kicsi kis szikrája is megmarad, képes újból vakító erejűvé változni.
Ahogy vége szakad az előadásnak, és visszakerülök a fizikai világba, hirtelen azt sem tudom hol vagyok. Az egy órás műsor során elveszítettem a tér és időérzékem, és egy hatalmas belső utazást tettem meg. Úgy gondolom, hogy ilyen jellegű varázslatra, csak kevés művész képes. Számomra a művészet, a színház mindig is csodának számított és számít a mai napig is. Varázslatnak, méghozzá azért, mert soha nem értettem, hogyan tud valami sokkal kifejezőbb lenni ezer szónál.
Meg kell tapasztalnod a sötétséget ahhoz, hogy értékeld a fényt.
Paál Krisztina
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.