Színtézis

Madaras Gergely és a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje

Program:

• Mozart: 25. Zongoraverseny (C-dúr, K.503)
• Ibert: Fuvolaverseny
• Dvořák: VIII. Szimfónia (G-dúr, Op.88)

Közreműködött:

Balog Alexandra (zongora) és Győri Noémi (fuvola)

Szeptember 30-án a MÜPA Felfedezések koncertsorozata keretében koncertezett a Madaras Gergely által vezetett Savaria Szimfonikus Zenekar. A koncert programja már első ránézésre is kiválóan illeszkedik a felfedezések kategóriába. Egy különleges fuvolaverseny és egy ritkán játszott – véleményem szerint az egyik legérdekesebb – Dvořák szimfónia és bevezetésnek egy kis Mozart.

Az utolsó négy Mozart zongoraverseny (Nos. 23-27) közül szinte mind hordoz valamilyen érdekességet. A huszonharmadik például Sztálin személyes kedvence volt, a huszonhatodik ragadványneve, a „koronázás” sem véletlen, ha a grandiózus nyitó tételből indulunk ki és persze ott van a csodásan érzékeny legutolsó, huszonhetedik is. Mindre jellemző egy nagyon érett zenei világ, finom intellektuális szárnyalás és a zongora egy olyan hangja, ami annyira jellemző ezekre a darabokra.

Ez után az árnyalt ecsetkezelésű bevezető után kissé pasztózusan fog hatni, ha azt mondom, hogy a koncerten a Mozart valahogy nem volt az igazi. A zenekari kíséret mindvégig kitűnő egyensúlyban volt a szólóval, de nem hallottam azt a bizonyos Mozarti zongorahangot, amit annyira kedvelek ezekben a darabokban. Dinamikailag teljesen rendben volt, voltak kifejezetten szépen artikulált részei is a szólónak, a párbeszéd is működött a zenekarral, néha azonban hiányoltam az erőt, amit a sok pedálozás sajnos nem tud pótolni. Habosnak nem mondanám – ami sok Mozart zongoraverseny előadásának gyakori problémája – inkább puha volt.

A két versenymű közül Ibert fuvolaversenye volt az, ami tényleg mutatott is valamit. Fuvolaversenyt eleve ritkán hallani, ilyet meg főleg! Egyrészt hihetetlenül technikás darab – a finálé hajmeresztő futamai például - , másrészt Ibert stílusa hihetetlenül eklektikus és egyedi. Véletlenül sem egyedieskedő vagy önkényesen minden iskolával és stílussal szakító. Nem, ez egy igazán egyedi stílus, ami utánozhatatlan. Hol a klasszicizmust idézi, hol kortársainak zenéjét (Ravel), hol finom jazzes frázisok lopakodnak be. Ismét elmondhatok egy olyat, hogy féltem a darabtól, de egy igazán jó tapasztalat lett a vége.

Legvégül pedig a szimfónia, az igazi főfogás! Dvořák ebben a darabban teljesen máshogy értelmezi a tematikus-motivikus fejlesztést. Cikázó zenei gondolatok, változatosabbnál változatosabb témák, hatalmas energia. Nyughatatlan egy darab, még a lassú tétele sem igazán lassú. Csodás cselló szóló az első tételben,fantasztikusan eltalált crescendok és annyi izgalom és feszültség, amennyit csak egy ilyen darab megenged! Túlzás nélkül mondhatom, hogy a végére felrobbantotta a termet.

Egy nagyon jó koncertet hallhattunk aznap este és habitustól függően élményben sem volt hiány. Igaz a zongoraverseny nem volt a legjobb, de Ibert darabja sokszorosan kárpótolt, végül Dvořák nyolcadikja koronázta az estét. Ami minden darabnál egyértelműen megnyilvánult az Madaras Gergely mindig lehengerlő karmesteri teljesítménye. Hatalmas energiával, de közben hihetetlenül biztonságosan és jó arányokkal vezényel. Minden koncertje élmény!

Békési Botond

Fotók: Posztós János / MÜPA