Színtézis

független színházi portál


Gyermekmaradványok
Gyermekmaradványok

Fiatalok, akiknek egy teljesen megváltozott világban kellene az első önálló tetteket végrehajtani. Fiatalok, akiket hirtelen gépfegyverropogás és militáris jellegű fenyegetés vesz körül, akik (többek között) ennek a traumának a hatására a gyerek-és kamaszkorukba esnek vissza. Mégis csak ők látják a…

Egy szerény hang
Egy szerény hang

,,Ha vártok hát bocsánatotNekem is mind megbocsássatok.” (Shakespeare: A vihar, Tandori Dezső fordítása) Valamilyen tiszteletteljes, távolságtartó érzéssel kéne viszonyulni. A Nemzet Színésznője áll egyedül előttünk, mesél az életéről és énekel nekünk, vendégekkel karöltve másfél órában.…

Neurotika
Neurotika

Ha házasságról van szó, mindenki megbolondul. Ideggörcsös eladó lány, csalódott házas férfi, döntésképtelen agglegény, irreális önképpel rendelkező kérők lepik el a Katona színpadát. Na de miért? Ascher Tamás kísérletének nyilván az lett volna a lényege, hogy a felszínes jelenségek mélyére…

Két nagy szem
Két nagy szem

Két nagy szem: ezt látjuk a Viva Bartók! színlapján, ami tökéletesen reprezentálja az estet: ezen a két szemen látunk ki, ezeken keresztül észleljük a minket (Bartókot) körülvevő világot, ugyanakkor be is látunk rajtuk, lehetőséget kapva egy valódi ember érzelmi- és gondolatvilágába való…

A lóvátett vígjáték
A lóvátett vígjáték

„Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit.” (Karinthy Frigyes) Mi történik, ha az ember beül egy vígjátékra, és annak ellenére, hogy az előadás során végig kacagott, a függöny leeresztésével végül mégis keserű szájízzel távozik?…

Csepp a tengerben
Csepp a tengerben

Számos kifejezés létezik a magyar nyelvben, amely a vízzel vagy a vízzel kapcsolatos folyamatok egyikével hozható összefüggésbe. Kifolyik az idő a kezemből. Elöntenek az emlékek. Elpárolog a düh.  A víz és a ˝hozzátartozó” képek, eszközök, fogalmak termékeny talajt nyújtottak és nyújtanak mind…

Túlfűtöttek háza
Túlfűtöttek háza

2011 után ismét színpadra állították a Művészetek Palotájában LaChiusa zenés művét, a Bernarda Albát, amelynek alapjául García Lorca színdarabja szolgál. A kissé átalakított, de lényegében felújított előadást Böhm György rendezésében mutatták be, méghozzá az Európai hidak – Spanyol napok…

A rajtakapás igéje
A rajtakapás igéje

Az Orlai Produkciós Iroda idén tovább bővítette repertoárjának azon szegmensét, amely a magyar társadalom kényes témáira kérdez rá – meglepő módon nem magyar szerzőkön keresztül. A legújabb előadást, a Tagadj, tagadj, tagadj!-ot a frissen megnyitott Hatszín Teátrumban mutatták be, 2017…

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (13) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Danis Lídia (1) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fesztiválzenekar (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (12) Jászai Mari Színház (1) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (25) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (42) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) müpa (2) Művészetek Palotája (5) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (4) Szkéné Színház (3) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása