Színtézis

független színházi portál


Terrore primitivo - A plüsskutya figyel téged
Terrore primitivo - A plüsskutya figyel téged

A Vándorkutya mindent lát - ellentétben a világgal, ami előtt olyannak mutatjuk az életünket, amilyennek akarjuk. Ez a Vígszínház számára írt új darab azonban nem a közösségi médiáról, vagy az általa az életünk részévé vált kukkolásról szól: a színlelők itt maguk a szülők, a kifigyelők pedig saját…

Ha csattant volna
Ha csattant volna

Anthony Burgess Egy tenyér, ha csattan című regényét ugyanazon címmel Lucia Cox brit színész-rendező adaptálta színpadra. Ennek Zöldi Gergely által lefordított változatát rendezte meg az öt éve végzett Erdeős Anna a Mozsár Műhelyben. Kevés díszlettel, jelzésértékű jelmezekkel, érzelemdús zenei…

Megspórolt ötletek
Megspórolt ötletek

Olykor előfordul, hogy bár annyi mindenről szeretnénk beszélni, mégis csak a csönd marad utánunk. Nem a mély, kétségekkel terhelt, hanem a zavart, vállvonogatással teli. A színházban is egészen magunkra maradhatunk ekképpen: látjuk a formát, értjük a tartalmat, és mégis, mintha semmi nem történt…

A kussolás népbetegség
A kussolás népbetegség

Bár a Teatru 3G Marosvásárhely legfiatalabb független színházi társulata, október 7-én mégis történelmet írtak, ezen a napon került sor ugyanis az első erdélyi magyar melegekről szóló színházi előadás bemutatójára a Mészárosok-bástyájában (külön izgalmas, hogy pusztán a helyszín neve milyen…

Társadalmi képeskönyv
Társadalmi képeskönyv

Tény, hogy A gömbfejűek és a csúcsfejűek nem tartozik Brecht leggyakrabban játszott darabjai közé, ahogyan az is, hogy ennek egyik fő oka az írótól amúgy sem idegen didaxis csúcsra járatása: a történet ordít a nyilvánvaló párhuzamokért, a végkifejlet pedig pusztán keserű – és tegyük hozzá: kioktató…

Névsorolvasás
Névsorolvasás

Alig vesszük észre, milyen iszonyatos tempóban zárkózik fel a színházhoz az élet, a fejünket pedig már csak akkor kapjuk fel, amikor az értő összemosolygáson és a szolidáris kézszorításon túl nem sok mindent tehetünk. Lekéstük most is az igazság követelését, az ítélet pedig keményen sújt, ezúttal…

A Holdat az égről
A Holdat az égről

Bodó Viktor másfél év után visszatért a magyar színházi élet áramába, méghozzá nem is akárhogyan: a politika végtelen manipulativitására koncentráló káoszjátéka akkorát robban az Átrium Film-Színház színpadán, hogy öröm nézni a gomolygó por és füstfelhőket.  Bodó Viktor, Gyabronka József,…

Az este csodái
Az este csodái

A mozgás – és táncszínház ereje többek között ott látszik igazán, amikor olyasmit kell megmutatni, amit szavakkal nehezen lehetne anélkül, hogy elhasználtnak vagy vadromantikusnak tűnne. Persze bármilyen formában lehetne az, de Az éjszaka csodái esetében szó sincs róla. A Weöres Sándor verse által…

Képzeletbeli barátok
Képzeletbeli barátok

Hitelesen gyereket játszani nagyon nehéz. Hitelesen játszani kortalan gyerekeket még nehezebb. Olyan darabot megírni és megrendezni pedig, amely egyáltalán lehetővé teszi a hiteles játékot, szintén nagyon nehéz. De úgy tűnik, Fekete Ádám és a Stúdió K társulata jó csapatot alkot: nem csak egyszerűen…

Szobaforradalom
Szobaforradalom

Az egyház, a hadsereg, a jog, és annak eszközei, a rendőrök és a végrehajtók. Öt olyan hatalmi ágazat, ami egykoron magában hordozta az autoriter berendezkedés jellemzőit, egymást váltogatva álltak a társadalom hierarchiájának tetején. Aztán a huszadik században megkezdődött a polgárság, az…

Kövess minket Facebook-on is!

Címkék

Alföldi Róbert (2) Ascher Tamás (2) Átrium (2) Bánfalvi Eszter (1) Bányai Kelemen Barna (1) blog (13) Bodó Viktor (1) Budapesti Fesztiválzenekar (1) Csákányi Eszter (2) Czajlik József (2) Danis Lídia (1) Dollár Papa Gyermekei (1) Elek Ferenc (1) Esterházy Péter (1) Fekete Ernő (2) FÉM (1) FÉM Színház (1) Fesztiválzenekar (1) Fodor Tamás (1) Forte (1) Für Anikó (1) Hegedűs a háztetőn (1) Hegymegi Máté (1) Herczog Noémi (1) Hevér Gábor (1) Homonnai Katalin (1) interjú (12) Jászai Mari Színház (1) k2 (1) Kárpáti Péter (1) Katona József Színház (5) klasszik (25) konfliktuskezelés (1) Kricsfalusi Beatrix (2) kritika (42) Kurta Niké (1) Lovas Dániel (1) Mácsai Pál (1) Makranczi Zalán (1) Maladype (1) Mészáros Blanka (1) Molnár Piroska (1) Mozsár Műhely (1) Mucsi Zoltán (1) müpa (2) Művészetek Palotája (5) MU Színház (1) My Land (1) Nemzeti Filharmonikus Zenekar (1) Nemzeti Színház (1) Nyakó Júlia (1) Olasz Renátó (2) opera (4) Örkény Színház (2) Orlai Produkciós Iroda (2) Pallagi Melitta (1) PanoDráma (1) Polgár Csaba (1) Radnóti Színház (1) Recirquel (1) Rózsavölgyi Szalon (1) Rujder Vivien (1) Sipos György (1) Spilák Lajos (1) Stereo Akt (2) Stohl András (1) Stúdió K (6) szabadegyetem (2) Szamosi Zsófia (1) színház (1) Szkéné (4) Szkéné Színház (3) tánc (1) Tenki Réka (1) Trafó (1) Trokán Nóra (1) Tünet Együttes (1) Udvaros Dorottya (2) újcirkusz (1) Urbán András (2) Vígszínház (2) Weöres Sándor Színház (1) Woyzeck (1) Ziggurat Project (2) Zsótér Sándor (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása